Póker szeretők ide
Csoportok
Póker szeretők idePóker szerető emberek gyertekCímkék: Póker |
|
Póker szeretők ide
A póker története
Mégis milyen körülményekre volt szükség e bűvölet megszületéséhez? Senki nem tudja, hogy hol, hogyan és mikor jött világra. Feltételezhetően a francia "poque" nevü kártyajátékból ered az elnevezés. Tisztázatlan azonban, hogy maga a játék eredete is összefügg-e ezzel a játékkal. Kutatók feltételezik azt is, hogy perzsa tengerészek adták át francia telepeseknek a "nas" nevű játékot, mely szerkezetében hasonlít a pókerre. Bizonyítottnak látszik ezen kívül, hogy a póker a spanyol "primero" nevű játékkal is rokon. Így tehát világos, hogy a pókert nem feltalálták, hanem régebbi játékokból alakult ki.
Joseph Crowell angol író azt írja, hogy a póker első változatát 1829-ben New Orleansban játszották először. Akkoriban 20 lappal játszottak: a négy játékos mindegyike 3 lapot kepott. Az osztás után licitáltak a legerősebb kézre.
Az első nagy kiterjedés a nevadai aranyláz idejében történt, amint a matrózok a Mississippin pókerrel töltötték az időt. Hamarosan növelték a paklit 52 lapra és bevezették a sort és a flöst. A polgárháború idején minden saloonban lehetett pókerezni és a háború rémségeit elfelejteni. Ekkor sok új változat is keletkezett, mint pl. a stud. A texas holdem még gyerekcipőben járt és nagy nyugalommal várta a 21. századi fellendülést.
A nevadai jogállás, miszerint a póker szerencsejáték és ezért illegális, gátolta a játék fejlődését. Egy fifikás kaliforniainak köszönhető, hogy a pókert a stratégiai és ügyességi játékok közé sorolták. Az érvek szerint a pókernél az ellenfél megfigyelése, az önkontroll, emberismeret, kombinációs képesség és megtévesztés szükséges. Így 1936-ban Nevadában is megváltoztatták a törvényt és így megszületett a kaszinók hazája.
A játék népszerűsége miatt 1970-ben megindult a World Series of Poker, a póker mesterligája. A verseny első győztesei Doyle Brunson, Johnny Moss és Amarillo Slim voltak. Ebben az időben jelentek meg az első pókerkönyvek is.
Amarillo Slim , Doyle Brunson, Johnny Moss
A 2. nagy hullám két fontos esemény által indult meg: az online póker bevezetése és a mikrókamerák alkalmazása a közvetítéseknél, mely lehetővé tette, hogy a néző belelásson a játékosok zseblapjaiba.
Amerikában a póker presztizs már nagyon magas - összehasonlítható a kosárlabdával, a coca colával vagy a hot doggal.

Cím: Mezőtúr, Magyarország
Címkék: Póker
Mi történt?
- pnono Póker szeretők ide csoporttag lett (17 hónapja)
- Virgil Póker szeretők ide csoporttag lett (21 hónapja)
- laci19 Póker szeretők ide csoporttag lett (30 hónapja)
- drot Póker szeretők ide csoporttag lett (31 hónapja)
- cs beja Póker szeretők ide csoporttag lett (33 hónapja)
Üzenőfal
-
geco |
18 hónapja
Online póker bónusz és ingyen pénz! Rengeteg információ és ingyen póker kezdopénz kockázat nélkül.
Regisztráció menete
-
teletipp.hu |
28 hónapja
ParadisePoker 100 EUR, FullTiltPoker 30 USD Teletipp privát freerollok 53.hét
***** Kiemelt ajánlatok *****
ParadisePoker 100 eur Teletipp magyar freeroll 12.28. hétfő, 20:00 ( jelszó: sb2812pp ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/8ky5
FullTiltPoker $30 Teletipp magyar freeroll 12.29. kedd, 20:00 ( jelszó: FT29teletipp ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/ajpm
bwinPoker Teletipp 250$ magyar freeroll 01.04. hétfő, 20:00 ( jelszó: b0401win ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/65pu
TobetPoker 100 eur Teletipp magyar freeroll 01.06. szerda, 20:00 ( jelszó: to0601bet ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/9yt3
UnibetPoker 100 eur Teletipp magyar freeroll 01.06. szerda, 20:00 ( jelszó: később ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/8kyc
BetssonPoker 150 $ Teletipp magyar freeroll 01.20. szerda, 20:00 ( jelszó: később ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/7gg1
******************
Még több online póker versenyajánlat: http://www.teletipp.hu/poker-freeroll/
******************
FullTiltPoker 100$ magyar freeroll 12.28 hétfő 19:05. ( jelszó: nincs ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/ajpm
EverestPoker 300$ magyar freeroll 12.29 (kedd) 21:30. ( jelszó: nincs ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/9v48
TobetPoker 30 EUR magyar freeroll (ma) 19:15. ( jelszó: nincs ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/9yt3
ChiliPoker 50$ magyar freeroll (ma) 21:00 ( jelszó: nincs ) Regisztráció itt: http://href.hu/x/ajpn
RummyRoyal 5$ ingyen römi bónusz, befizetés nélkül is igényelhető! Részletek és regisztráció itt: http://href.hu/x/a1zs
LOTTÓKLUB! Együtt könnyebb! Szálj harcba a milliárdokért! Csoportos lottózás, garantált találatokkal! http://href.hu/x/9xoh
Európai foci bajnoki és kupameccsek esélyei és legjobb oddsai! http://teletipp.hu/foci/?fokk
-
teletipp.hu |
36 hónapja
Meghívás exkluzív, jelszavas online póker versenyekre
ParadisePoker 100 EUR freeroll 05.11. 20:00. Jelszó, részletek:
teletipp.hu/poker-freeroll/paradisepoker.htm
ExpektPoker 250$ értékben added 05.13. 19:00 10$+1$ buy-in, Pénznyeremény mellé a győztes egy ECOOP#1 05.25. jegyet kap. (250.000$ GTD, 200$+15$ értékben) Jelszó, részletek:
teletipp.hu/poker-freeroll/expekt.htm
-
teletipp.hu |
36 hónapja
100 EUR Teletipp - UnibetPoker hétfő 20:00
teletipp.hu/poker-freeroll/unibet.htm
-
tente |
37 hónapja
Mondjuk azért egy ilyen lapnál is összehugyoznám magam, lehet..